2014. május 10., szombat

Typography 1: Project 2 – Sketches, Roughs, Final – Client Identity

Igazi ügyfél projekt volt, és úgy működtünk mint egy grafikai stúdió. Egy osztálytársunk (ügyfél) számára kellett névjegyet, borítékot és levélpapírt tervezni, ezúttal is szigorú feltétlek mellett, több körben. Először interjút kellett készíteni az ügyféllel, a koncepcióval kapcsolatos hívószavakat összegyűjteni, majd kézi rajzokat készíteni. Aztán néhányat nagyobb méretben, picit részletesebben. Kifejezetten tipográfia központú megoldást kellett találnunk, az egyéb grafikai elemeket a kritika során az oktatónk (art director) elvetette.  Az első kör után a többiek, az ügyfél és az art director kritikája alapján a számítógépen dolgoztunk tovább, 3 irányt kellett továbbvinni. Aztán abból egyet finomítani. Ez lett a névjegy vége.